A talajkímélő kertgazdálkodásról videó
A talajkímélő kertgazdálkodásról
A Giligán Egyesület meghívására május 08.-án érkezett Túrkevére Dr. Gyulai Iván ökológus. A Városi Könyvtárban néhány lelkes érdeklődő kertbarát várta. Szerettük volna a lehető legtöbb érdeklődőhöz eljuttatni a talajkímélő földművelés üzenetét. Most a Túrkeve Televízió jóvoltából sokak örülhetnek az Ivántól kapott hasznos információknak.
A mélymulcsos kertészetet az ökológus jó néhány éve saját Gömörszőlős ökofalu melletti kertjében tapasztalta ki, majd meglátásait szívesen adta tovább, május 08.-án nekünk is.
A kert megújuló termőtalajjal lesz élő kert, no és persze a bevetett, beültetett földdel, amely szépen van gondozva. Gyulai Iván arról beszélt, hogy hogyan is lesz élő televény-talajunk vegyszerhasználat nélkül. Egyszerűen ásás ás kapálás helyett hagyjuk dolgozni a talajlakó ászkákat, gilisztákat, rovarokat, és vakondokat. A kemikáliák kis mennyiségben is pusztítják a talajlakókat, és szennyezik a talajvizet, ivóvizet is. Nagyon fontos lenne, hogy megelőzzük a tápanyag-kimosódásos, vegyszerrel szennyezett földjeink termőképesség-csökkenését vagy a termőképesség elvesztését!
A mélymulcsozás a természetből vett ötlet: a leggazdagabb televény-talaj az erdőtalaj. Az erdőben a lehulló falevelek és az elhalt növényi és állati részek folyamatosan komposztálják a talajt, ezáltal olyan talaj-élet keletkezik és fenntartódik!, amely jó példa a kertészek számára. Nagyszerű látni az erdei avar, vagy sűrű talajfedettség alól kibúvó gombákat, virágokat! A mi kertünk lehet egészséges és bőséges termésektől roskadozó. Ehhez a talajunkat mulcsozni kell. A mulcsozás előkészítéseként a gyomnövényeket hagyjuk a földön, kartonpapírral fedjük be 3 hétre, majd takarjuk ki, hogy a növény fotoszintézise működni tudjon, aztán újra takarjuk be a gyomokat, hogy a növény elszáradjon a ki-be takarásos módszertől. A talajra boruló növényzetre ősszel rászórhatjuk a lekaszált füvet, a faleveleket pedig hagyjuk a helyszínen, ne gyűjtsük össze és ne tegyük zsákokba. A mélymulcshoz az előkészített talajra hordjunk istállótrágyát, majd szalmát, hogy a nitrogén-szén egyensúly ne borulhasson fel. Ez a biomassza élő talaj, amiben jól érzik magukat a mikroorganizmusok. A kert beültetése, a magok elszórása után a mélymulcs vízháztartása és tápanyaggazdagsága miatt nem kell sem locsolnunk sem ásnunk vagy műtrágyáznunk.
A mai kertészkedésben, a házi kertben még megoldható lenne kipróbálni a mélymulcsozást. A nagyiparban, a mezőgazdasági termelésben viszont a gépesítést és műtrágyázást aligha fogja felváltani a mélymulcsozás, mint termesztési forma, vagy módszer. Az élelmiszeripar termelni akar, hiszen van fogyasztó, akit el kell látnia.
Gyulai Iván előadásának linkje: http://www.youtube.com/watch?v=YUNXYzrAbXE