A túrkevei, mezőtúri, kuncsorbai tanyák vízvizsgálata a lakosság és a későbbi fejlesztések szempontjából
Egyesületünk 2015 decemberében felvette a kapcsolatot Mezőtúr, Túrkeve, Kuncsorba települések önkormányzataival, mezőőreivel, valamint a Zöld Vadon Egyesülettel. Ezen szervezetek segítségével december végére megtörtént a területen lévő kutak jelentős részének azonosítása, valamint felmérése. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a kutatás is a talajvíz helyzetével és a kutak sajátosságainak felmérésével kapcsolatban is. A kutatások eredményei az program végére elkészült tanulmányokban jelennek meg (ezek adták az alapinformációkat több tanulmányhoz is). A tanyán élők folyamatosan jelezték felénk érdeklődésüket a program iránt, így augusztus végéig 35 víz mintavételi eredmény készült, ezáltal a kutak kémiai és biológiai vizsgálata valósult meg. Célunk az volt, hogy felderítsük a szennyező forrásokat, ugyanakkor sajnos ez nehézségekbe is ütközött, mivel a program csak olyan kutak vizsgálatára adott lehetőséget, amihez lakott ingatlan is tartozott. Plusz források híján sok vizsgálatra érdemes lakatlan tanyán nem tudtuk elvégezni a vízvizsgálatot, pedig ezek ugyanúgy szennyezik a vízbázist a többi, lakott tanyán is (valójában egy ilyen kút azonosítása több lakott tanyát érint – így sokszor fontosabb lett volna -, mint egy használatban lévő kút vizsgálata. Összesen 100 kút állapotát, mélységét, helyzetét (GPS koordinátákkal) mértük föl. A kutak vizsgálatában nagy segítséget nyújtottak a 2016 februárjában beszerzett eszközök (szivattyú, létra, fűkasza, GPS, stb.). Ezen eszközök nélkül sok esetben nem boldogultunk volna, hiszen sokszor a megközelítés nem volt lehetséges tisztítás, takarítás nélkül. A szivattyút többször használtuk lakott tanyákon is, mivel voltak olyan emberek, akik nem tudták a vízmintavétel előtt kiszivattyúzni a kútjuk vizét, ez pedig fontos a megfelelő eredményekhez. A víz mintavétel során tájékoztatást nyújtottunk a lakosságnak a kutak jelentőségéről, tisztításáról, tisztán tartásáról, ivóvízminőségük megőrzésének lehetőségeiről, a nem javítható vizek felhasználási lehetőségeiről. Erre a célra készítettünk 5 db tanulmányt is, melyet folyamatosan el lehet érni majd az egyesületünkön keresztül.
A program lebonyolítása során nagy ismeretséget is szereztünk a tanyasi lakosság körében, így további programokat is építünk a meglévő tapasztalatokra (pl. 2016 évi tanyafejlesztési program, tanyaközpont kialakítása, stb.).
Az eredményeket – azon túl, hogy megosztottuk a tulajdonosokkal – rendelkezésre bocsájtjuk az érdeklődőknek, önkormányzatoknak, orvosi és védőnői szolgálatoknak, hiszen az összesített adatok az ő munkájukat is segíteni tudják.
A projektben vállaltakat egyesületünk sikeresen teljesítette.
A program "A túrkevei, mezőtúri, kuncsorbai tanyák vízvizsgálata a lakosság és a későbbi fejlesztések érdekében" címmel a 2015. évi Nemzeti Tanyafejlesztéai Program keretein belül valósult meg.