Ajánlja fel Ön is adója 1%-át

Elindult a „Vajdasági fiatalok közösség szervezése a helyi és magyarországi civil szervezetek segítségével.

2017. augusztus 28.

 

Elindult a „Vajdasági fiatalok közösség szervezése a helyi és magyarországi civil szervezetek segítségével." című programunk, melynek lényege a vajdasági fiatalok közösségszervezésének elősegítése, környezettudatosságának erősítése, hazai és vajdasági civil szervezetek segítségével, a programban résztvevő civil szervezetek is tapasztalataikat oszthatják meg egymással. A program részleteiről olvashatnak a honlapunkon azon belül a programjaink fülön belül.

Első lépésként a vajdasági civil szervezetekkel vettük fel a kapcsolatot. Elsőként a Zöldike Egyesületet kerestük fel, akik szívesen vették a felkérést. Általuk elkezdődtek a helyi oktatási intézmények felkeresése, ahol nem csak a programról kapnak tájékoztatást, de a helyi civil szervezetek is bemutatják milyen tevékenységet folytatnak.

Úgy gondoltuk, mindenképpen előnyös a pedagógusokat és civil szervezetek munkatársait felkeresni, hogy a programsorozat elindítása előtt felmérjük a lehetőségeinket és az esetlegesen felmerülő problémákra megtaláljuk a megoldásokat, ezek megbeszélésére kerekasztal beszélést terveztünk megvalósítani. Alkalmasabb időt nem is találhattunk volna mint a Moholi Napok, mely idő alatt egy workshop keretén belül beszéltünk a szervezetekkel, természetesen az után hogy egy „próba” túrát szerveztünk a fiatalok számára. A túra egy kötetlen beszélgetéssel indult, ahol felmértük, milyen témákat érintenek tanulmányaik során az iskolában, így kaptunk egy kiinduló pontot, ami alapján a program tematikáját felállítjuk. Később a helyi természeti adottságokról tartottunk előadást, hogy a fiatalok megismerhessék környezetüket, természetesen a témához tartozó hulladékkezelésről, hulladékcsökkentésről is beszélgettünk. A túrán segítségünkre volt Tóth Laci bácsi aki fél évszázada amatőr ornitológusként rengeteg információval színesítette programunkat a helyi állatvilág bemutatásával.

A túrán résztvevő pedagógusok a workshop során megosztották véleményüket. Megbeszéltük milyen témákról hallanánk szívesen, milyen információs hézagokat tölthetünk meg amik esetleg a iskolai tananyag részekét nem képezik. Valamint elkezdődött a megbeszélés a helyi civil szervezetek és oktatási intézmények között, hogy hosszútávon hogyan tudják segíteni egymás munkáját, esetleg milyen programokat bonyolíthatnak le közösen.

A Moholi Napokon való programszervezés biztosította kommunikáció széles körnek való eljuttatását, hiszen a rendezvényen résztvevők is informálódhattak a programról. Nem csupán a vendégek, de a helyi médiákba is nyilatkoztunk a projektről, valamint egy rövid videó is készült a nap legfontosabb pillanatairól. A nap végére sikeresen megbeszéltük a programsorozat folyamán elvégzendő feladatokat, így lelkesen várjuk, a szeptembert amikor elindulnak a túrák.

A program aktuális állásáról folyamatosan hírt adunk, honlapunkon és facebook oldalunkon, valamint partner szervezeteink közösségi oldalain is látható lesz a közös munkánk!

A túráról készült videót megtekinthetik ide kattintva!

 

A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közreműködésével valósult meg.

 

 

Hírlevél feliratkozáshoz kattintson ide!
Hírlevél

Érdekli egyesületünk munkássága? Íratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le semmiről!

×