Lezárult a Tanyaközpont felújítás

2017. december 31.

 

 

Egyesületünk 2016-os évben pályázatot nyújtott be a Tanyafejlesztési Program keretében, ezen pályázatunk sikeres elbírálásban részesült, így nem csupán egy régi tanyát tudtunk megmenteni a pusztulástól, de fennmaradásával hosszútávon segíteni tudunk a tanyán élőknek. A 2016 tavaszán indult programunk során egy 150 éves omladozó régi tanyát kezdett el felújítani egyesületünk, mely Törökszentmiklós határában található.

A tanya felújítást a tereprendezéssel és épület alapvető hibáink kijavítással (ingatlan falainak bekötése) indítottunk. Később megkezdődtek a bontási munkálatok és a tapasztás, majd a 3 rétegű meszelés, a régi hagyományos módon, így a tanya eredeti állapotának visszaállítása valósult meg. Ezen munkafolyamat befejezésével az épület új ajtókat és ablakokat kapott, valamint a tető hibái is ki lettek javítva. A tanyához új bejárati kapu készült, valamint a kerítés is kijavításra került. A program ideje alatt beszerzésre kerültek az egyesület munkáját segítő eszközök is (számítógép, irodai asztal), melyek hosszútávú munkánkat segítik. A pályázat során elkészült egy LA4-es kiadvány, mely a vályogvetést hivatott bemutatni. A kiadványt ide kattintva letölthetik! A program során azt a célt tűzte ki az egyesület, hogy a felújított ingatlan, egy olyan helyszínt biztosít a tanyai lakosság és/vagy őket segítő szervezetek számára, ahol térítésmentesen tarthatnak rendezvényeket, programokat. A tanyán létrehozott hagyományos gyümölcsös népszerűsíti ezen fajták megőrzését.

A felújítás végeztével a környező önkormányzatokat tájékoztattuk a tanya használatának lehetőségéről, valamint a civil szervezeteket is megkerestük. Igaz a felújítás, nem teljes körű, viszont a jelenleg kitűzött célnak megfelelő. Az ólak és az alsó épület további felújítást igényelnek, valamint a főépület berendezését is hagyományos bútorokkal képzeljük el, ezekre sajnos nem volt forrás a pályázat során, de hosszú távú céljaink közzé tartozik a tanya teljes helyreállítása. Aki esetleg lemaradt a program menetéről bővebben olvashat a giligan.blog.hu oldalon.

Reméljük munkánk hosszútávon tudja a tanyán élőket szolgálni!

 

  A  Tanyaközpont kialakítása a mezőtúri, törökszentmiklósi, gyomaendrődi járások tanyasi lakosságának.” című pályázat a 2016. évi Nemzeti Tanyafejlesztési Program keretein belül.

 

 

Hírlevél feliratkozáshoz kattintson ide!
Hírlevél

Érdekli egyesületünk munkássága? Íratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le semmiről!

×