A magyarok életében mindig is nagy szerepet kaptak gyümölcsök. A török támadása idején sokszor elhajtották az állatokat, felégették a vetést és csak a gyümölcsök voltak képesek a túléléshez szükséges táplálékot biztosítani.

Tájhonos fajták azok a növények, amely régóta az adott területen élnek, hozzászoktak a helyi időjárás viszontagságaihoz. Ez valójában azért fontos, mert egy fajta lehet általánosan elterjedt az egész Kárpát-medencében (pl. veres szilva, bercencei szilva, fontos alma, vajkörte, stb.), és mégis találunk különbségeket közöttük attól függően, hogy az Alföldön, vagy az Őrségben élnek. A másabb időjárási viszonyok másabb túlélési stratégia kialakítását igényli, hiszen nem mindegy, hogy 500 mm eső vagy 1200 mm eső esik a területen, vagy éppen eltérőek a talajviszonyok. Ezek a különbségek más ízt, formát is eredményezhetnek az idők folyamán és létrejönnek a tájfajták.

 

A túrkevei gyümölcsösök

Túrkeve még a magyarországi viszonyokhoz képest is gazdag a gyümölcsökben. Már a XIX. században is sok gyümölcsös volt a környéken (Vénkert, Sárgaparti, Malomzug, Villogó), a szocialista rendszerben pedig újakat telepítettek, bár az is igaz, hogy a régiek közül pár megszűnt, átalakult.

A fiatalabb gyümölcsösök (Lógó-kert, Bocskor-kert, Minta-kert, Kincses-kert) is zártkerti rendszerben lettek kialakítva, így gyakorlatilag körbeölelik ezek a kertek a várost. Szerencsére mára egyre többen ismerik fel ezeknek a portáknak az értékét, bár az is igaz, hogy sokat szántófölddé alakítottak, ami nagy veszélyt jelent ezekre az értékekre.

 

A régmúlt

Az elmúlt évezredekben sokkal nagyobb jelentőséggel bírtak a gyümölcsök, mint napjainkban. A tájhonos gyümölcsfajták sajnos eltűnőben vannak az új fajták térnyerése következtében, utolsó példányaikat veszélyezteti az öregség, a kiszáradás, és az illegális fakivágás, és hamarosan problémát jelenthet a globális felmelegedés is.

Mára az iparosodott mezőgazdaság elérte, hogy kb. 20 féle növény biztosítja az emberiség élelmezését. Régebben sokkal széleskörűbben kaptak helyet az étkezésünkben a növények. Akárcsak 100 évvel ezelőtt is rengeteg féle gyümölcsből választhattunk. Csak almából és körtéből közel ezer fajta állt az emberek rendelkezésére a Kárpát-medencében, attól függően, hogy mire akarták használni a termést. Ma - amikor jó ha 4-5 fajta almát tudunk vásárolni - el sem tudjuk képzelni, hogy miért is kellett ennyi fajta gyümölcs, pedig mindegyiknek megvolt a saját haszna. Az egyik nyáron, a másik ősszel termett, de volt olyan is, amelyik tavasszal – még a következő termés előtt – lett igazán finom (pl. a húsvéti rozmaring). Némelyikből lekvár készült, a másikból pálinka, volt amit a fáról kellett enni, és megvolt az is, amelyiket télire rakták el a pincék hűvösébe. Mindegyiknek volt helye az emberek életében! Éppen ezért becsülték, óvták, nemesítették, szaporították őket.

A nagy változást az hozta, amikor az erdők felhasználási módja is változott és az emberek nem nemesítették, olthatták az erdei gyümölcsfákat, nem gyűjthették a termést.

 

A közelmúlt

A XX. században megindult az élelmiszeripar iparosítása, ezzel pedig a felhasznált fajták száma drasztikusan lecsökkent. Valójában ez az élelmiszeripar érdeke volt, hiszen így vált könnyebbé a feldolgozás, így csak egyféle gép kell, egyféle beállítással a feldolgozáshoz és mindig azonos minőséget tudnak gyártani. Az emberek is mindig a szebbet, fényesebbet keresik, nem annyira az íz számít, hanem a külső. Ezért az uniformitásért feláldoztuk a régi ízeket és tápértéket.

 

Fajtamentés

Szerencsére mára egyre többen dolgoznak azon, hogy ezeket a lassan feledésbe merülő fajtákat felkutassák, megmentsék a jövő generációk számára. Sokuk mára biztosan elveszett, ugyanakkor néhányat még megmenthetünk, bár a 24. órában vagyunk. Legtöbbjükből csak rég elhagyott, összedőlt tanyák sírhantjai mellett találhatunk néhány példányt, régi ártéri gyümölcsösök maradványaiban lelhetünk fel pár egyedet, vagy néha régi erdészházak felhagyott erdei gyümölcsöseiben találhatunk utolsó fákat, de tisztában kell azzal is lennünk, hogy ezek lehetnek a fajtából az utolsó példányok, így megmentésük nem tűr halasztást.

 

Hogyan azonosítjuk be a gyümölcsfajtát

Sajnos nemcsak a régi gyümölcsfák tűntek el az idők folyamán, hanem eltűnt az a tudás is, ami elődeink birtokában volt a gyümölcsökkel kapcsolatban. A legtöbb gyümölcsöt nagyon nehéz és időigényes azonosítani. Biztosan – vagy inkább közel biztosat – mondani csak a termésről lehetséges, és ráadásul ez is változatos, így éveken keresztül kell figyelni a fát, hogy sikerüljön beazonosítani a fajtát, és a végén pedig még így is megvan az esélye, hogy sikertelen lesz az munkánk. Sok esetben a megmentendő példánynak nem ismerjük az eredeti nevét, ez már elfelejtődött a sok-sok évtized alatt, amíg nem értékeltük kellőképpen ezeket a gyümölcsöket. Sokszor új fajtaneveket hozunk létre az alapján, hogy hol vagy kitől gyűjtöttük az oltóvesszőt, így születik meg Pista bácsi almája, vagy Teri néni körtéje. A célnak ugyanakkor ez is megfelel és lehet, hogy évek/évtizedek múlva kiderül a fajta tényleges neve.

 

Miért tájfajta?

Először is azért mert ezek azok a gyümölcsök, amik sokféle ízt adnak az étkezésünkhöz. Ezek azok az ízek, amiket gyerekkorunkban (legalábbis az idősebbek) ettünk és azóta is keresünk. Erre pedig a mai napig mindenki nosztalgiával tekint vissza és be kell vallanunk, hogy nem ok nélkül. Ugyanakkor -mint a fentiekből is kiderül - ez az utolsó esély sok fajtáknak a megmentésére. Később már nem lesz erre lehetőségünk és végleg elvesznek azok a fajták, ízek amelyeket őseink alakítottak ki.

Segítsünk azoknak a termelőknek akik ezen fajtákból készítik a termékeiket! Vásárlásainkkal biztosíthatjuk nemcsak a termelők, hanem ezeknek a fajtáknak a túlélését is, és idővel talán visszakapják régi szerepüket az életünkben a tájfajta gyümölcsök is.

 

Ha szeretnénk, beszerezhető!

Mára sok ember és civil szervezet foglalkozik fajtamentéssel. Sokan eljutottak odáig, hogy tudnak adni a kívánt fajtákból köztermesztésbe is. Érdemes interneten tudakozódni, egyesületeket felhívni, biztosan talál mindenki a lakhelyéhez közeli termelőt!