Vajdaság - Mohol A Csúzdi család

2017. július 19.

 

Ezuttal a Csúzdi családot szeretném bemutatni nektek, akik a Vajdaságban, Moholon élnek és gazdálkodnak.

Mohol nagy hagyományokra tekint vissza a konyhakertészetben. Azokat, aki ezzel foglalkoznak, ebből élnek, bosztányosoknak nevezik arrafelé.

Ezt a csoportot gazdagítja a moholi Csúzdi család, akik 4 generáció óta élnek a földből a kertészetből, bár ők sem csak a zöldségek termesztéséből tartják fent magukat, hanem emellett vannak szántóföldi termékeik, valamint saját maguk ellátására állatok is (mangalica, liba, kacsa, stb.)

Az előállított termékeiket helyben és a környező települések piacain értékesítik, valamint minimális mennyiséget fel is dolgoznak. Összesen 30 hektáron dolgoznak és ennek közel fele a kertészethez kötődik. Termelnek paprikár, répát, zöldséget és sok minden mást is. A gépsítésük nemrég még elavultnak számított, ugyanakkor az Prosperitati pályázatoknak köszönhetően beszereztek közösen többek egy vetőgépet valamint ők maguk is tudtak vásárolni egy John Deer traktort, valamint egyéb eszközöket is.

001.jpg

002.jpg

003.jpg

004.jpg

006.jpg

007.jpg

008.jpg

img_0924.JPG

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozáshoz kattintson ide!
Hírlevél

Érdekli egyesületünk munkássága? Íratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le semmiről!

×