A talajvíz mindenki számára az egyik legfontosabb erőforrás, így ennek megfelelően kellene használnunk. Sajnos sok esetben (mint mindenhol máshol is) a gazdasági érdekek könnyedén felülmúlják a józanész szabályait, mind a felhasználással, mind pedig a szennyezésével kapcsolatban. Pedig ezek a gazdasági érdekek csak rövidtávon érdekesek, hosszútávon sokkal több problémát és költséget eredményeznek, mint ezt már sok szervezet vizsgálja, publikálja.

 

 

Talaj- és vízszennyezés mindig is volt. Ez történhetett akár természetes úton (pl. a légkörben felhalmozódó anyagok az esővel a talajba, majd a talajvízbe kerülnek pl. egy vulkán kitörés következményeként), de a legnagyobb részt az ember tehet (antropogén szennyezés) a szennyezések jelentős részéről.

Az elmúlt évszázadban kevesebbet halhattunk ezekről a sokszor katasztrofális következményekkel járó eseményekről, csak legjelentősebbek kerültek a nyilvánosság elé. Ilyen volt a Csernobili atomkatasztrófa, vagy éppen a Japán partjainál található Minamata városában 1956-ban történt higanyszennyezés (helyi vegyipari üzem engedte a tengerbe a vegyi anyagokat). Ennek eredménye az lett, hogy a betegséget is a településről nevezték el (Minamata-kór). Alapjában véve itt a probléma az volt, hogy a nagy mennyiségű, tengerbe engedett higany bekerült a táplálékláncba, aminek az eredményeként a halakon és kagylókon keresztül az emberek szervezetébe került és bénulást, kómát és halált is eredményezett. Említhetjük még a Fukusimai erőmű katasztrófáját is, de akár folytathatnánk oldalakon keresztül a felsorolást.

Sok olyan eset is létezik, amelynél a mai napig tart a szennyezés és folyamatos problémát jelent (és fog jelenteni évtizedeken, vagy akár évezredeken keresztül. Ebből csak egy példát emelnénk ki ez pedig Majak. Ez a terület Oroszországban található ahol a urándúsításokat végezték és a felesleges anyagokat a szomszédos Karacsáj-tóba engedték.

Karacsáj tó látképe

 

A Tecsa folyót a reaktormag hűtésére közvetlenül bevezették, majd azzal a lendülettel ki is engedték. Így történhetett meg, hogy 25.000 km2 és 120.000 ember ivóvízbázisát sikerült elszennyezni. A probléma ma is gondot jelent, a tó partján védőfelszerelés nélkül járva rövid idő alatt halálos dózisú sugárzást lehet kapni. Egyébiránt a majaki tároló szennyezése kb. kétszer olyan nagy, mint az 1986-os csernobili robbanásé volt.

Ugyanakkor ezeknek a katasztrófáknak sokszor jótékony hatásai voltak, hiszen ezeknek a hatására kerültek megállapításra vagy éppen szigorításra a határértékek, új szabályok lettek bevezetve, bár ez sokak számára már nem sokat jelent.

 

Hazánkban is egyre több ipari szennyezés híre kerül napvilágra. Ilyen volt például az almásfüzitői

hirado.hu felvétele

 

vörösiszap-tárolók, a hortobágyi- vagy az Illatos úti lerakók, de legújabban pl. a kiskunhalasi lerakó is.

Tipikus probléma, hogy ezen anyagoknak a megsemmisítése hatalmas pénzeket emészt fel (és akkor még nem beszéltünk az esetleges talajcseréről, ami a legtöbb esetben szükséges), így senki nem akar foglalkozni ezzel a problémával (sokszor forrás sincs rá), ugyanakkor sok ezer ember életét sodorja veszélybe közvetlenül, közvetve pedig akár egész városok kerülhetnek a szennyezés középpontjába.

 

  A program "Törökszentmiklós, Túrkeve, Ecsegfalva, Kisújszállás, Dévaványa, Mezőtúr tanyás térségek ivóvízvizsgálata" címmel  a 2017. évi Nemzeti Tanyafejlesztési Program keretein belül  valósul meg.

Pályázati azonosító: TP-1-2017./235