Nemzetközi kapcsolatok kialakítása januári munkánk
Egyesületünk ezen az éven is sikeres pályázott forrásokra a Hermann Ottó Intézetnél a tanyafejlesztési programjaink folytatására (mint már említettük előző cikkben).
Most az eddigi eredményeinkről szeretnénk felvilágosítást közölni a lakossággal. Megkezdtük a hazai és határon túli kapcsolatok kiépítését és a tanyatulajdonos töltötte ki a kérdőíveket az ország különböző területeiről. A kérdőívet el lehet érni a honlapunkon keresztül. Kérünk mindenkit aki segíteni tud a kitöltésben, tegye meg azért, hogy minél több információhoz hozzá tudjunk jutni és minél használhatóbb, széleskörűbb eredmények tudjanak születni a program végén.
Jelenleg elsősorban a határon túli magyarság által üzemeltetett tanyák felmérését végezzük. Eddigi útjaink Romániába és Szerbiába vezettek, valamint 2017. február havának végén öt napot fogunk tartózkodni a Vajdaságban, hogy széleskörűen megismerjük az ottani problémákat és a jól működő gyakorlatokat is. Terveink szerint legalább 20-30 tanyát fogunk meglátogatni és itt is be fogunk számolni az eredményekről, tapasztalatokról.
A „Hazai és nemzetközi kapcsolatok kialakítása a hazai tanyasi lakosság gazdasági működőképességének érdekében” című pályázat a 2016. évi Nemzeti Tanyafejlesztési Program keretein belül.