Egészségügyi vizsgálatok eljuttatása a túrkevei, mezőtúri, kisújszállási, törökszentmiklósi és kuncsorbai tanyák lakosságához


A Giligán Egyesület 2017. augusztusában ismét pályázatot nyújtott be a Tanyafejlesztési Program keretein belül „Egészségügyi vizsgálatok eljuttatása a túrkevei, mezőtúri, kisújszállási, törökszentmiklósi és kuncsorbai tanyák lakosságához” címmel. A programra elnyertük a támogatást 2017 novemberében. Munkatársaink 2015 – 2016 évben  50 tanyán jártak és végeztek el szűrővizsgálatokat (122 lakoson). Ebben a programban több hasznos eszközt sikerült beszereznünk a lebonyolításhoz. Ezen eszközök egy része a program végén Túrkevei Védőnői Szolgálat használatába kerültek, mellyel a védőnők eszközparkját bővítettük, így biztosítottuk az eszközök hosszútávú kihasználtságát. A részletekről olvashatnak honlapunkon. Ezen munkánkat kibővítve a szűréseket nagyobb körben kívánjuk a 2017. évben elnyert pályázattal megvalósítani. Célunk, hogy 5 településen további 51 tanyán végezünk szűrő vizsgálatokat, valamint az előző vizsgálatokon résztvevők jelenlegi állapotát is vizsgáljuk szúrópróbaszerűen. Az elvégzendő vizsgálatok vérnyomás-, vércukor-, súly-, és koleszterinmérés, valamint látás-, hallás és testzsír-összetétel vizsgálataiból állnak majd, mely az általános egészségügyi állapotot állapítja meg. Tudjuk, a mobil szűrések alkalmával nincs lehetőség mélyreható vizsgálatok elvégzésére, ugyanakkor sok vizsgálat felhívja a figyelmet komolyabb betegségekre. 

Mivel a tájékoztatás és ismeretterjesztés a megelőzés fontos része, így LA4 kiadványunkkal minden olyan fontos információval ellátjuk a tanyai lakosságot, mely a megelőzést biztosítja. A program során segítségünkre lesznek Önkénteseink, akik a szűrővizsgálatok lebonyolításában vesznek részt, valamint az egyesület tagjai, munkatársai is biztosítják a program zavartalan működését.

További cikkek:

Szűrővizsgálatok fontossága

A vérnyomásról

A vércukorról és a koleszterinről

A hallásról és látásról

A testsúlyról és testzsír-összetételről...

Program zárása

 

 

A program "„Egészségügyi vizsgálatok eljuttatása a túrkevei, mezőtúri, kisújszállási, törökszentmiklósi és kuncsorbai tanyák lakosságához” címmel  a 2017. évi Nemzeti Tanyafejlesztési Program keretein belül  valósul meg.

Pályázati azonosító:TP1-315/2017.

 

 

Hírlevél feliratkozáshoz kattintson ide!
Hírlevél

Érdekli egyesületünk munkássága? Íratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le semmiről!

×